2019. Március 19.

Econventio előadás Lakitelken

2019. március 19-én Sápi Ákos tartott előadást Lakitelken, az NMI Művelődési Intézet által rendezett belső képzésen.

Az Econventio és partnerei a Nemzeti Művelődési Intézettel együttműködve idén hátrányos helyzetű felnőttek részére is elindítja az Econventio Tesztet. Az Econventio és partnereinek munkáját, illetve a kutatócsoportunk által összeállított kérdőívet ismerhették meg az NMI munkatársai, akik aktív segítségével juttatjuk el a felnőtt tesztet a célközönséghez.

A rendezvényen szintén előadást tartott Kovács Diána, az ÁSZ Pénzügyi Tudatosság Projektjének vezetője. A projektvezető az Állami Számvevőszék rövid bemutatását követően a közpénz szerepéről beszélt közérthetően. Elmondta, a közpénz olyan közös pénz, aminek forrása az emberek adóbefizetése, és amiből például a kórházakat, a színházakat, az oktatási intézményeket tartják fent, amelyekből utakat, játszótereket építenek. A projektvezető lejátszotta a közpénzt bemutató, a pénzügyi attitűdöt bemutató, a pénzügyi kultúrára nevelés a gyermekkorban címet viselő és az ÁSZ és NMI kapcsolatát szemléltető kisfilmet is.

Kovács Diána kiemelte, hogy az ÁSZ és az NMI közös munkájának fontos része a szemléletformálás, ebben kérte a résztvevők együttműködését.

Ossza meg ismerőseivel:
Iwiw Facebook Twitter Tumblr Google