2011. Július 10.

Rendkívül sikeres az Econventio Pénzügyi Tábor

Az Econventio Egyesület tagjait és a tábor szervezőit is meglepte, mennyire sikeres volt az egyesület az első pénzügyi tábora.

A tábor megnyitóján Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke személyesen vett részt. Az első nap jórészt az 5 résztvevő iskola bemutatkozásával, ismerkedéssel telt el. A táborban az Econventio Tesztben résztvevő 62 iskola közül a tesztek kitöltésében legaktívabb iskolák kaptak meghívást, név szerint a következők:

- Farkas Gyula Gimnázium, Békés,

- Farkas Gyula Szakközépiskola, Békés,

- Kecskeméti Humán

Középiskola Kada Elek Közgazdasági Szakközépiskolája, Kecskemét

- Partenie Cosma" Gazdasági Főgimnázium, Nagyvárad

- Porpáczy-Ujhelyi Középiskola, Fertőd.

Az Econventio Pénzügyi Tábor megnyitójáról az M1 Híradója is beszámolt.

A riport megtekinthető itt.

A második nap fő témája a „siker”: mi is az, mit jelnet, miért fontos? Ennek a fontos témának Nagy György, Dale Carnegie tréner volt segítségünkre. A diákok megtanulhatták, mi is az alapvető különbség egy alkalmazott és egy vállalkozó szemlélete és lehetőségei között, és ezeket a különbségeket hogyan kell kezelni és a hasznunkra fordítani az életben. Délutánra megérkezett a jó idő, ezért a balat

onlellei élményfürdőben pihenhettük ki magunkat.

Szerdán Galambos Lajos művész úr leptem meg a tábor résztvevőit egy nem mindennapi előadással.

Őszinte és lenyűgöző stílusa magával ragadott mindenkit: kiderült róla, hogy nemcsak a szórakoztatáshoz, hanem az üzlethez is nagyszerűen ért, és kiváló tanácsokkal látta el a pályaválasztás előtt álló gyerekeket. „Lajcsi” egy nagyszerű mondattal zárta előadását: „Jó emberre mindig szükség lesz!”. A szerdai nap a banki szolgáltatások megismerésével telt, természetesen külön hangsúlyt kapott a diákhitel és adevizahitel témaköre.

Délután meglátogattuk a Balatonlellén található konyakmeggy üzemet, ahol megismerhettük a kézzel készült finomság titkait.

Az este igazi tábori hangulatú szalonnasütéssel telt, melyet sötétedés után karaoke követett.

A 4 nap a biztosítások megismerésének jegyében telt el: mire jó a biztosítás? Mi is az a biztosító? Nem maradt el az „apró betűk” értelmezése sem. Az öngondoskodás szerepéről Fata László, a Cafeteria Trend magazin főszerkesztője beszélt: megdöbbentő volt a kamatos kamat erejének látványos bemutatása. A kötelező-casco biztosításokat Póta Zsolt, Pannon Safe Kft. üzletágvezetője értette meg a diákokkal: az OKOK.HU online tarifáló segítségével egy találomra kiválasztott autó kötelező biztosításának lehetséges díjai között 10-szeres eltérés mutakozott, ugyanazért a szolgáltatásért. Sipos Tamás jóvoltából bemutatkozott a magyar tulajdonú CIG Pannónia Biztosító. Végül Pesti Tibor, Econventio alelnöke, Pannon-Safe Kft ügyvezetője beszélt a közvetítő cégek szerepéről, működésükről.

Délután az MKB Biztosító volt a vendégünk, Dr. Kiss-Dózsainé Héjja Erika, alkusz igazgató és Regényi Gábor segítségével egy játék keretében ismerkedhettek a csapatok a biztosítási fogalmakkal. A csapatok kreativitását értékes ajándékokkal jutalmazták.

Pénteken a tőzsde került sorra. Néhány alapfogalom

megismerése után Nagy Gergely, opcioguru.com tulajdonosa átütő sikerrel mutatta be a tőzsde világát és tette érthetővé a tőzsdék működését.

A tábor záró előadásában visszacsengett az egész hét üzenete: azt az igényt szerettük volna felkelteni, hogy már a diákok is kezdjenek el gondolkodni a pénzről, a pénzügyekről, mert jelenleg a pénzügyekkel kapcsolatban szinte még azt se tudják, mit nem tudnak.

Ezen pedig egy módon lehet változtatni: tanulással, hasznos ismeretek megszerzésével. Az Econventio Egyesület ebben a táborban is mindent megtett, hogy a 21. században elengedhetetlen pénzügyi ismeretek átadásával segítse a diákokat.

Ossza meg ismerőseivel:
Iwiw Facebook Twitter Tumblr Google