A 8. Econventio Teszt részvételi eredményei

Mint minden évben, az idén is az Econventio Teszt kitöltésében legaktívabb 5 iskola csapatát hívjuk meg a nyári Econventio Pénzügyi Táborba, melyen a szabályzatunk értelmében megyénként csak 1 csapat vehet részt.

Az idén Bács-Kiskun megyében 2 iskola is 100%-os eredményt ért el, így sorsolással dőlt el az elsőbbség a Kecskeméti Református Gimnázium javára, így az idén a Kecskeméti Szakképzési Centrum Kada Elek Közgazdasági Szakgimnáziuma sajnos nem vehet részt a táborunkba: rendkívüli eredményükhöz azonban őszintén gratulálunk!

Az eredmények feldolgozását és a sorsolást követően az alábbi eredmény alakult ki:

1. Kecskeméti Református Gimnázium (100%)
2. Békés Megyei Hunyadi János Gimnázium, Szakképző Iskola (100%)
3. Bárdos László Gimnázium, Tatabánya (97%)
4. Veszprémi Szakképzési Centrum Közgazdasági és Közigazgatási Szakgimnáziuma (88%)
5. Debreceni Szakképzési Centrum Irinyi János Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája (83%)

2018-ban tehát ez az 5 iskola küldheti 6 fős csapatát az Econventio Pénzügyi Táborba, melyet idén 2018 június 30. és július 04. között rendezünk meg.

Gratulálunk a nyertes iskoláknak!

Az alábbi iskolák az országos átlagot meghaladó teljesítményét szeretnék megköszönni:

  • Kecskeméti Szakképzési Centrum Kada Elek Közgazdasági Szakgimnáziuma, 100%
  • Gyulai SZC Harruckern János Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája, Szakiskolája és Kollégiuma, 84%
  • Kecskeméti Bolyai János Gimnázium, 82%
  • Békéscsabai SZC Gépészeti és Számítástechnikai Szakgimnáziuma és Kollégiuma, 81%
  • III. Béla Gimnázium, Művészeti Szakközépiskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Zirc, 65%
  • Békéscsabai SZC Zwack József Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája, 65%
  • Békéscsabai SZC Trefort Ágoston Szakképző Iskolája és Kollégiuma, 62%
  • Szent László Római Katolikus Teológiai Líceum, Nagyvárad, 59%
  • Békéscsaba Szakképzési Centrum Vásárhelyi Pál Szakgimnáziuma és Kollégiuma, 53%
  • Ceglédi Kossuth Lajos Gimnázium, Cegléd, 50%

A felsorolásból is kitűnik, hogy a Békéscsabai Szakképzési Centrum az idén is a legsikeresebben mozgósította tagintézményeit, illetve a határon túli iskolaként a nagyváradiak teljesítménye is rendkívüli.

További, szintén kiemelkedő eredményeket elért iskolák 2018-ban a következők:

  • Magyar László Gimnázium, Dunaföldvár
  • Szegedi SZC Kőrösy József Közgazdasági Szakgimnáziuma
  • Szombathelyi Nagy Lajos Gimnázium
  • Tóparti Gimnázium és Művészeti Szakközépiskola
  • Kaposvári SZC Dráva Völgye Gimnáziuma, Szakgimnáziuma és Kollégiuma
  • Csongrádi Batsányi János Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium
  • Ócsai Bólyai János Gimnázium
  • Miskolci Herman Ottó Gimnázium
  • Dobó István Gimnázium
  • Baross Gábor Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági és Ügyviteli Szakgimnázium, Győr
  • Simonyi Károly Szakközépiskolája és Szakiskolája
  • Soproni SZC Porpáczy Aladár Szakképző Iskolája, Kollégiuma és ÁMK-ja Pécsi SZC
  • Budapest XIII. Kerületi Ady Endre Gimnázium
  • Békéscsabai SZC Szent-Györgyi Albert Szakközépiskolája és Kollégiuma
  • Budapesti Gazdasági SZC Széchenyi István Kereskedelmi Szakgimnáziuma
  • Békéscsabai SZC Kós Károly Épitő-, Fa- és Szolgáltatóipari Szakképző Iskolája
  • Budapesti Gazdasági SZC Budai Középiskolája
  • Kaposvári SZC Széchenyi István Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája
  • BGSZC Hunfalvy János Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági és Kereskedelmi Szakgimnáziuma
  • Siófoki SZC Mathiász János Szakképző Iskolája
  • Debreceni SZC Péchy Mihály Építőipari Szakközépiskolája
  • Érdi Vörösmarty Mihály Gimnázium
  • Kecskeméti SZC Széchenyi István Idegenforgalmi, Vendéglátóipari Szakközépiskola és Szakiskolája
  • Tatabányai SZC Balassa Bálint Gazdasági Szakközépiskolája és Szakiskolája
  • Miskolci Zrínyi Ilona Gimnázium
  • Hatvani Bajza József Gimnázium és Szakközépiskola
  • Orosházi Táncsics Mihály Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium
  • Ceglédi Szakképzési Centrum Közgazdasági és Informatikai Szakgimnáziuma
  • Szegedi SZC Móravárosi Ipari Szakképző és Általános Iskolája
  • Debreceni SZC Povolny Ferenc Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Szakiskolája

A Econventio Teszt 2018-as válaszai alapján az idén is részletes tanulmányt készítünk a Szegedi Tudományegyetemmel közösen, és a diákok pénzügyi tudását és attitűdjét az "Econventio Index" alapján értékeljük. Eredményeinket az őszi évértékelő konferenciánkon mutatjuk be, amelyre minden érdeklődőt szeretettel várunk!

A program megvalósításában résztvevő valamennyi partnerünknek és támogatónknak ezúton köszönjük az együttműködését!

Ezúton gratulálunk továbbá mindazoknak a pedagógusoknak, akik a program szervezésében ilyen aktívan részt vettek!