2017. január 20-án az előírt feltételek szabályszerű teljesítése után 73 jelölt diplomájának átadására került sor a József Attila Tanulmányi és Információs Központban.

A GTK történetében először kétnyelvű, magyar és angol nyelvű diplomaosztót szervezett, hiszen a jelöltek közül hárman az angol nyelvű Business Adminsitration and Management képzés sikeres teljesítése után kapták kézhez oklevelüket.

Vilmányi Márton beszédében hangsúlyozta: „Tegyék nap mint nap a dolguk! Akár továbbfejlesztve önmaguk, akár vállalatok, vállalkozások, intézmények életét vezetve, szervezve. Az Önök dolga, hogy értsék az emberi viselkedés gazdasági, szervezeti következményét, és úgy vezessék mások boldogulását, hogy gazdaságilag fenntarthatóvá formálják azt.”

A dékán a következő útravalóval engedte útjára a frissen avatott közgazdászokat: „Szakmánkban nem attól kiváló valaki, mert mindent tud, hanem mert tudja, hogy mit tud, és belátja, minden másban nála jobbakra kell számítania. Nem attól lesznek jó vezetők, mert képesek arrogánsan döntéseket hozni, hanem mert képesek másokkal együtt elképzelni a jövőt, és képesek ezért olyan úton járni, amiért mások lelkesen követik Önöket.”

A Pannon-Safe Kft. és az Econventio munkatársai ezúton gratulálnak Melittának!