Econventio Pénzügyi Tábor, 2015. június 28. - július 3., Balatonföldvár

Az idei tábor egybeesett az Econventio Kerekasztal Közhasznú Egyesület megalapításának 5. évfordulójával, amit a táborba érkező diákok, és kísérőtanáraik több kedves meglepetés keretein belül ünnepeltek meg.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ismét azon iskolák növendékei vehettek részt a balatonparti táborban, melyek a legaktívabbnak bizonyultak az Econventio-teszt kitöltésében. Közel 200 közoktatási intézmény közül a 2015-ös tábor résztvevői a következő középiskolákból kerültek ki:

 

- Hunyadi János Közoktatási Intézmény, Mezőkovácsháza

- Kecskeméti Református Gimnázium, Kecskemét

- Veszprémi Közgazdasági és Közigazgatási Szakközépiskola, Veszprém

- Makói Návay Lajos Szakképző Iskola, Makó

- Debreceni Irinyi János Gimnázium, Debrecen

 

 

A résztvevőket Sápi Ákos és Pesti Tibor, az Econventio elnöke, illetve alelnöke köszöntötte.

A nyitóestet az ismerkedésnek és csapatépítésnek szenteltük, a további napok délutáni programjai pedig a jó idő jegyében igazán felszabadultan teltek a tóparton.

A táborozók délelőttönként tematikus előadások formájában fontos ismeretekkel gazdagodhattak, amelyekt kiemelkedő szakmai tudással és elismertséggel rendelkező előadók biztosítottak számukra:

  • Nagy György, ügyvezető igazgató, Dale Carnegie Magyarország
  • Molnár Rita, vezető viselkedés-specialista, Leora Consulting
  • Dr. Mészáros Aranka Phd., docens, Szent István Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar
  • Dr. Vas Adrienn, főigazgató helyettes, NAV Képzési, Egészségügyi és Kulturális Intézet
  • Domokos László, elnök, Állami Számvevőszék
  • Fata László, ügyvezető igazgató, Cafeteria Trend Magazin
  • Dr. Sors László elnökhelyettes, NAV
  • Dr. Kovács Péter, dékán-helyettes, Szegedi Tudományegyetem Gazdaságtudományi Kar
  • Dr. Salamon Károly, elnök-vezérigazgató, MKB Biztosító Zrt.
  • Dr. Kiss-Dózsainé Héjja Erika, alkusz igazgató, MKB Biztosító Zrt.
  • Póta Zsolt, üzletág vezető, OkOk.hu
  • Lengyel Márk, vezérigazgató, Európai Utazási Biztosító Zrt.