Pénzügyi kultúra munkacsoport harmadik ülése

Az 2015. évi első szakmai megbeszélésre május 7-én került sor. Az ülésen az eddig eltelt időszak közös eredményeit, a jövőbeli terveket, valamint a lehetséges további együttműködési lehetőségeket egyeztették.

 

 

 

A munkacsoporti ülésen az Econventio elnöke, Sápi Ákos és az Econventio munkatársai, valamint a munkacsoport intézményi tagjainak képviselői (az Állami Számvevőszék részéről Prof. dr. Németh Erzsébet, elnöki megbízott, az Emberi Erőforrások Minisztériumától Bánki Andrea Irén, stratégiai referens, a NAV részéről dr. Vas Adrienn, képzési főigazgató helyettes és Varga Péter Zsolt, valamint a Szegedi Tudomány Egyetem részéről Dr. Kovács Péter, tanszékvezető, általános dékán helyettes) vettek részt. A 2013. november 14-án aláírt SZÁNDÉKNYILATKOZAT alapján a munkacsoport résztvevői megerősítették együttműködési szándékukat Magyarország pénzügyi kultúrájának előmozdítása érdekében.

 

 

 

Sápi Ákos beszámolójában elhangzottak a tavalyi munkacsoporti ülés óta elért eredmények, többek között a több mint 10.000 kitöltést elérő Econventio Teszt és a sikeresen megtartott balatoni pénzügyi tábor 2014-es élményei. Beszélt az Econventio pedagógus-továbbképzések felépítéséről és arról a mentori rendszerről, mely a gyakorlatias pénzügyi ismeretek oktatáshoz szükséges feltételeket és támogatást biztosítja a közoktatásban. A tervek között szerepel a vállalkozói léttel kapcsolatos ismeretek bővítése és fejlesztő játékok bevezetése is. A résztvevő képviselők hangsúlyozták nyitottságukat az együttműködésre, kiemelve a hasonló kezdeményezésekkel összhangban működő fejlesztéseket, mint az EMMI által kidolgozott MoneyWeek és a NAV képzési hálózatában végzett oktatások.

 

Az ÁSZ képviselője kiemelten fontosnak tartja, hogy a külső szakértők bevonása az iskolai oktatásba minőségi szempontok figyelembe vétele mellett történjen: ehhez mind a tapasztalati, mind pedig a tanácsadási támogatást biztosítja, hogy így támogassa a pénzügyi kultúra fejlesztését célul kitűző kezdeményezéseket.

Dr. Kovács Péter, a Szegedi Tudományegyetem tudományos támogatását és a pedagógusképzéshez kapcsolódó tapasztalatát ajánlotta fel a további együttműködésben.

 

Ezek figyelembevételével elmondhatjuk, hogy a munkacsoport tagjai a javaslatokkal kapcsolatban újra megerősítették együttműködési szándékukat.