IV. Econventio tábor – Alsóörs

A korábbi évek szokásaihoz hasonlóan az idei táborra is azon 5 iskola tanulói kaptak meghívást, akik az Econventio teszt kitöltésében a legaktívabbak voltak.
Kiemelkedő eredményt értek el és ezzel a táborban való részvételt kiérdemelték az alábbi iskolák csapatai:

 

- Kecskeméti Református Gimnázium, Kecskemét

- Hunyadi János Közoktatási Intézmény, Mezőkovácsháza

- Veszprémi Közgazdasági és Közigazgatási Szakközépiskola, Veszprém

- Szegedi Kőrösy József Gazdasági Szakképző Iskola, Szeged

- Simonyi Károly Szakközépiskola és Szakiskola, Pécs

A résztvevőket Sápi Ákos, az Econventio elnöke, dr. Kálózdi Tamás, a Signal Biztosító Zrt. vezérigazgatója és Hebling Zsolt, Alsóörs polgármestere köszöntötte, aki felajánlásának köszönhetően a hét folyamán minden táborlakó használhatta az alsóörsi strandot.

 

 

A nyitóestén egy csapatépítés keretében ismerhették egymást a különböző városokból érkező diákok, így a délutáni programok hangulata garantáltan felszabadult volt a hét folyamán.

 

Délelőttönként kiemelkedő szaktudású, szakmájukban elismert előadók bővítették a fiatalok ismereteit interaktív formában:

dr. Kálózdi Tamás, vezérigazgató, Signal Biztosító Zrt.

Sápi Ákos, elnök, Econventio

Nagy György, ügyvezető igazgató, Dale Carnegie Magyarország

Barkász Sándor, DELTA Akadémia

Fülöp Eszter és Barlai Krisztina, NAV

dr. Sors László, elnökhelyettes, NAV

Póta Zsolt, üzletágvezető, OkOk.hu

Dr. Salamon Károly, elnök-vezérigazgató, MKB Biztosító Zrt.

Héjja Erika, alkuszigazgató, MKB Biztosító Zrt.

Dávid Ferenc, elnök, MPGEKE Társadalombiztosítási szakosztály

Lengyel Márk, vezérigazgató, Európai Utazási Biztosító Zrt.

 

A tábort a résztvevők az alábbiak szerint értékelték:

  • Tábor helyszíne: 4,8
  • Érintett témák: 4,47
  • Előadások érthetősége: 4,5
  • Mennyire találod hasznosnak az előadásokat? 4,63
  • Hogyan tetszettek a délutáni programok? 4,9

Amennyiben az ECONVENTIO ismét szervezne egy hasonló pénzügyi tábort, akkor azon részt vennél?

Soha többet

0

Talán

0

Mindenképpen

30

Mi a véleményed az ECONVENTIO táborról?

„Hasznosnak tartom, de nem csak a pénzügyi világ ismertetése miatt, hanem a pozitív életszemlélet miatt is”

„Az előadások egyáltalán nem voltak unalmasak, szórakoztatóak, hasznosak voltak. Nagyon jól szórakoztunk miközben sok hasznos dolgot tanulhattunk.”

„Nagyon tetszett. Sok jó programot biztosítottak nekünk és sok új ismerettel lettem gazdagabb.”

„Ösztönöz arra, hogy legyünk valakik.”

„Élvezetes volt, mert megvolt a kellő szabadságunk, hogy azt csináljunk, amit szeretnénk Jó volt az arány a szabályozottság-szabadság felosztásában.”

„Példaértékű. Nagyon jó hangulatú és sok új, hasznos információt játékosan átadó tábor.”

„Nagyon jó társaság, a szakmai vezetőkkel együtt.”

„Sokat tanultam, érdekes volt, sok embert ismertem meg, nagyon élveztem. Buzdít arra, hogy jobb legyek, magabiztosabb.”

 

Mi volt számodra a leghasznosabb?

„A bátorítás, a hozzáállás hangsúlyozása.”

„Gyakorlatias feladatok.”

„Nagy György előadása, ami engem nagyon megfogott és ösztönzött, bíztatott arra, hogy a célom eléréséhez nagyon fontos a pozitív hozzáállás.”

„A NAV előadása.”

„Rengeteg új dolgot tanultam meg, más szemmel nézem a világot.”

„Sokkal magabiztosabb lettem.”

„Tőzsdés játék, sikerről szóló beszélgetések.”

„Megtanítottak arra az előadók, amit mindig is szerettem volna. Jobb ember lenni és többet adni, mint ami vagyok.”

„Csapatépítés, új barátok.”