A Pénzügyi IQ-teszt 52 nyertesét utalmazták a BKF-en és az SZTE GTK-n

2012. február 16-án az Állami Számvevőszék székházában ünnepség keretében szándéknyilatkozatot írt alá a pénzügyi kultúra kutatásáról, fejlesztéséről az Állami Számvevőszék, a Szegedi Tudományegyetem, a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola, az Econventio Kerekasztal Közhasznú Egyesület és a Magyar Pénzügyi-Gazdasági Ellenőrök Közhasznú Egyesülete.

Közel kétezres minta

 

A szándéknyilat aláírása után a felek kutatócsoportot alapítottak azzal a céllal, hogy az SZTE és a BKF hallgatói körében pénzügyikultúra-felmérést végezzenek. Ennek eredményeként jött létre a Pénzügyi IQ elnevezésű elektronikus teszt, melyet 2012. december 1. és 2013. február 14. között lehetett kitölteni – 1800 hallgató élt a lehetőséggel, közöttük értékes ajándékokat sorsoltak február 20-án a BKF-en. A a szegedi díjátadóra március 1-jén került sor. A nyertesek monitort, táblagépet vagy pendrive-ot vihettek haza. A nyerményeket Sápi Ákostól, az Econventio Egyesület elnökétől vehették át a szerencsés hallgatók.

Addig nyújtózkodj…

EBKM, államadósság, hitel – ilyen és hasonló témakörök fordultak elő a felmérésben, de attitűdkérdések is szerepeltek, például közmondásokról („Addig nyújtózkodj, míg a takaród ér…” stb.) kellett eldönteni, hogy jellemzőek-e a kitöltőre.


Sápi Ákos, az Econventio Egyesület elnöke elmondta, az egyesületet három éve alakították pénzügyi szakemberek azzal a céllal, hogy fejlesszék a hazai pénzügyi kultúrát. Szintén három éve indítottak el az SZTE GTK-val közösen egy középiskolás pénzügyi vetélkedőt, ennek a mintájára vezették be egy évvel ezelőtt a Pénzügyi IQ-t.

Az oktatáspolitika is rájuk figyel

Vilmányi Márton, a GTK dékánja hangsúlyozta, a karon igen nagy hagyománya van a pénzügyi kultúra kutatásának. A szintén az Econventióval közösen jegyzett középiskolai kutatásokat ma már az oktatáspolitikusok is forgatják, sőt, a jogszabályok alkotásánál is figyelemben veszik ezeket. Így az új Nemzeti Alaptantervbe ennek hatására került be például az is, hogy fejleszteni kell a középiskolások pénzügyi kultúráját.

A kutatások presztízsét az is jól mutatja, hogy ma már a csapat szakemberei véleményezhetik a gazdasági oktatással kapcsolatos tanmeneteket, valamint az ilyen pedagógusok képzési struktúrájába is van beleszólásuk. Nemrég elindították a segédanyagok fejlesztését is – tudtuk meg Kovács Péter egyetemi docenstől, a középiskolás kutatócsoport vezetőjétől.