Balatonlelle - újabb bombák, újabb pénzügyi tábor

 

Az ECONVENTIO PÉNZÜGYI TÁBOR egyesületünk legnagyobb középiskolai pénzügyi kultúra programjának záróeseménye, melyen a 10.400 diák részvételével zajlott ECONVENTIO TESZT 5 legsikeresebb iskolájának diákjai vesznek részt.

 

 

 

 

A 2012-ben nyertes iskolák sorrendje:

1) Gépészeti és Számítástechnikai Szakközépiskola, Békéscsaba

2) Szegedi Gazdasági Középiskola Kőrösy József Tagintézménye, Szeged

3) Irinyi János Gimnázium, Szakközép-és Szakiskola, Debrecen

4) Árpád Fejedelem Gimnázium és Általános Iskola, Pécs

5) KHK Kada Elek Közgazdasági Szakközépiskolája, Kecskemét

 

Az ECONVENTIO PÉNZÜGYI TÁBOR-ban a fenti 5 iskola 30 diákja vehetett részt és ismerkedhetett meg a pénzügy világával, neves és sikeres vállalkozók és pénzügyi szakemberek részvételével.

A tábort Domokos László, az Állami számvevőszék elnöke nyitotta meg.

 

A tábor a következő témákat dolgozta fel: a pénz-siker kérdése, pénzügyi önismeret, a bank, a biztosítás, a tőzsde, adózás.

Adózási kérdésekben Dr. Sors László, a NAV alelnöke tartott szórakoztató előadást a "legősibb mesterségről", az adószedő munkájáról, és válaszolt részletesen a diákok kérdéseire.

A tábor az ECONVENTIO szemléletének megfelelően egyrészt ráirányítja a résztvevők figyelmét a megfelelő gondolkodásmód fontosságára, másrészt az általános pénzügyi ismereteket fejleszti. A tábor játékos gyakorlatok és a pénzügyi önismereti tréningek színesítik.

E készségek és információ birtokában a diákok is megtanulhatnak hétköznapi szinten bánni a pénzzel.

 

A tábor előadói voltak:

Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke.

dr. Sors László, a NAV elnökhelyettese, bűnügyi főigazgató.

Nagy György, Dale Carnegie tréner

Fata László, a Cafeteria Trend magazin főszerkesztője

dr. Kovács Péter és dr. Révész Balázs, a Szegedi Tudományegyetem Gazdaságtudományi Karának docensei

Póta Zsolt, üzletágvezető, OkOk.hu

Csurgó Ottó, vezérigazgató, CIG Pannónia Biztosító Zrt.

Dr. Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere

Dr. Kiss-Dózsainé Héjja Erika, alkusz igazgató, Regényi Gábor, MKB Biztosító

Nagy Gergely, Opcioguru.com

Lengyel Márk, vezérigazgató, Kelemen Zsófia, Európai Utazási Biztosító Zrt.

továbbá az Econventio tagjai, Pesti Tibor, Békés István, Póta Zsolt és Sápi Ákos

 

A délelőtti pénzügyi előadások után természetesen egy balatoni nyári tábornak megfelelően kirándulások, strand, élményfürdő, grillezés-szalonnasütés, karaoke és egyéb programok során kapcsolódhatnak ki a résztvevők.