KÖZÉPISKOLAI PÉNZÜGYI NAP Szegeden

 

 

Az együttműködés ebben az évben új rendezvénnyel, a középiskolásoknak szóló szakmai nap szervezésével bővült, melyet 2012. május 4-én tartottak a Gazdaságtudományi Karon öt középiskola diákjainak részvételével. A 75 középiskolást vonzó, jó hangulatú rendezvény célja a pénzügyi ismeretek játékos formájú fejlesztése, valamint a téma fontosságának tudatosítása volt.

A pénzügyi nap olyan érdekes témákat érintett, mint a pénzügyi önismeret, a reklámok, külső befolyásoló tényezők hatása és ezek kezelése, korrekt pénzügyi információszerzés eszközei, vagy a tőzsdével, befektetésekkel kapcsolatos érzelmek, döntések háttere. Játékos gyakorlatok során a résztvevők azt is megismerhették, hogy milyen eredménnyel jár a folytonos versengés, illetve milyen előnyöket eredményezhet az összefogás.

 

A pénzügyi napon a középiskolások a témával kapcsolatos vetélkedőn mérethették meg magukat, melyen a következő eredmények születtek:

 

1. hely: Kereskedelmi, Közgazdasági és Vendéglátóipari Szakképző Iskola Kőrösy József Tagintézmény (Szeged) csapata

2. hely: SZTE Ságvári Endre Gyakorló Gimnázium (Szeged) csapata

3. hely megosztva:

Humán Középiskola, Szakiskola és Kollégium Kada Elek Közgazdasági Szakközépiskola (Kecskemét) csapata

Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium (Szeged) csapata

Műszaki és Környezetvédelmi Középiskola és Szakképző Iskola Gábor Dénes Tagintézmény (Szeged) csapata.

A csapattagok és kísérőtanáraik egy-egy ajándékcsomagot kaptak. A nyeremények azonban itt még nem értek véget, hiszen a pénzügyi tesztet kitöltő diákok között egy laptopot, egy fényképezőgépet és egy telefont sorsoltak ki. A szervezők díjazták az iskolák aktivitását is, így az első öt iskola (ahonnan a legnagyobb arányban töltötték ki a tesztet) egy-egy csapata részt vehet egy Balaton-parti nyári táborban.