Az

2012. május 04-én az Econventio Egyesület és a SZTE Gazdaságtudományi Kara középiskolai pénzügyi napot szervezett, ahol az ECONVENTIO TESZT nyerteseit is kihirdettük.

 

Aktivitás alapján az 5 legsikeresebb iskola:

1) Gépészeti és Számítástechnikai Szakközépiskola, Békéscsaba (77,5%)

2) Szegedi Gazdasági Középiskola Kőrösy József Tagintézménye, Szeged (73,6%)

3) Irinyi János Gimnázium, Szakközép-és Szakiskola, Debrecen (58,2%)

4) Árpád Fejedelem Gimnázium és Általános Iskola, Pécs (57,8%)

5) KHK Kada Elek Közgazdasági Szakközépiskolája, Kecskemét (56,7%)

 

 

 

Az 5 legaktívabb iskola csapatát – a tavalyi évhez hasonlóan – az idén is vendégül látjuk Balatonlellén, az ECONVENTIO PÉNZÜGYI TÁBOR-ban, 2012. július 02-08. között.

 

 

 

 

Az Econventio Tesztet sikeresen kitöltő diákok között kisorsoltuk a meghirdetett nyereményeket.

 

A fényképezőgépet a 7920-as számon regisztrált diák nyerte Debrecenből, a Könnyűipari Szakközép- és Szakiskolából.

Az okostelefont a 3548-as számmal a szintén egy debreceni diák nyerte a Povolny Ferenc Szakképző Iskolából.

A fődíjat, a laptopot pedig a 5140-es számon regisztrált csongrádi diák kapja, aki a Batsányi János Gimnázium és Szakközépiskola tanulója.

Nyereményeiket hamarosan átvehetik! Gatulálunk!

 

 

Átlagon felüli teljesítményt nyújtó iskolák rangsora (az egyes iskolába járó diákok számához képest hány százalék töltötte ki a tesztet):

Szegedi Kis István Ref. Gimn., Ált. Isk., Óv. és Koll., Békés (56%)

Harruckern János Közoktatási Intézmény, Karácsony utcai alintézmény, Gyula (56%)

Harruckern János Közoktatási Intézmény, Gyula (56%)

Somogyi TISZK Mathiász János Tagintézménye, Balatonboglár (56%)

Andrássy György Közgazdasági Szakközépiskola, Eger (52%)

KHK Széchenyi István Idegenforgalmi, Vendéglátóipari Szakközépiskola és Szakképző Iskola, Kecskemét (43%)

KHK Kocsis Pál Mezőgazdasági és Környezetvédelmi Szakközépiskola és Szakiskolája (42%)

Béri Balogh Ádám Gimnázium, Tamási (40%)

Bethlen Gábor Közgazdasági Szakközépiskola és Szakiskola, Debrecen (37%)

Péchy Mihály Építőipari Szakközépiskola, Debrecen (37%)

Békés Megyei Tisza Kálmán Közoktatási Intézmény, Békés (35%)

Bolyai János Gimnázium, Kecskemét (34%)

Batsányi János Gimnázium és Szakközépiskola, Csongrád (33%)

Tóparti Gimnázium és Művészeti Szakközépiskola, Székesfehérvár (33%)

Hunyadi János Közoktatási Intézmény, Mezőkovácsháza (32%)

Dobó István Gimnázium, Eger (31%)

Porpáczy-Ujhelyi Középiskola, Fertőd-Csermajor (30%)

SZMK Gábor Dénes Tagintézmény, Szeged (30%)

KHK Szent-Györgyi Albert Középiskola, Kecskemét (30%)

Harruckern János Közoktatási Intézmény, Mezőhegyes (28%)

Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskola és Szakiskola, Debrecen (27%)

Teleki Blanka Gimnázium és Általános Iskola, Székesfehérvár (27%)

Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium, Szeged (22%)

Belvárosi I. István Középiskola, Székesfehérvár (22%)

Tömörkény István Gimnázium és Művészeti Szakközépiskola, Szeged (21%)

Bornemissza Gergely SZSZK, Eger (21%)

BÉKSZI Zwack József Ker. Vend. Tagiskolája, Békéscsaba (20%)

Szent-Györgyi Albert Középiskola, Békéscsaba (20%)

Széchenyi István Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakképző Iskola, Kaposvár (20%)

Kandó Kálmán Szakközépiskola, Kecskemét (20%)

Könnyűipari Szakközép- és Szakképző Iskola, Debrecen (20%)

 

Köszönjük minden iskola és diák részvételét!

 

Az ECONVENTIO TESZT 2012 eredményeit őszi konferenciánkon tesszük közzé, illetve az egyes iskolák egyéni riportjai t is elkészítjük.